velux fotó2

 

VAN ÚJ A TETŐ ALATT!

HELLÓ RAGYOGÓ TETŐTÉR.

 

 

Amikor bővül a család, vagy nőnek a gyermekek és külön szobára, nagyobb élettérre vágynak, vagy, ha több generáció szeretne összeköltözni, elkezdődik a tervezés, gondolkodás folyamata: hogy teremtsünk a család minden tagja számára megfelelő, rugalmasan alakítható otthont? 2016 óta a családtervezés és otthontervezés egyik központi elemévé vált a CSOK rendszer által nyújtott támogatás. Bevezetése óta folyamatosan alakítják, formálják a rendszert, hogy minél több család otthonteremtésére legyen lehetőség. 2017-es újdonság többek között, hogy ha valaki úgy szeretne lakást, vagy házat vásárolni, hogy banki lakáshitelt is igényel mellé, akkor már a CSOK összege is beleszámít a bankok által elvárt 20%-os önerőbe, ami jelentős könnyebbség. Fontos észben tartani, hogy a CSOK akár új, vagy használt ingatlan vásárlása és annak tovább bővítése céljából, akár jelenlegi otthonunk bővítése miatt is igényelhető eltérő mértékben.

 

Ha új családi házat, vagy lakást vásárolnánk, a 2017-es módosítás szerint a CSOK összege a kérelem benyújtásának pillanatától a kész állapot eléréséig felmerülő költségekre igényelhető.

Ebből az következik, hogy érdemes lesz minél előbb megvásárolni az újépítésű házakat és beadni a CSOK-igénylést, hiszen az így megkapott összeget akár egy energiatakarékos tetőtér beépítésére is fordíthatjuk.

Új ingatlan vásárlása, vagy építése esetén 600 ezer és 10 millió Ft közötti állami támogatást igényelhetünk, melynek beosztása az építkezési költségvetésben gondos megfontolást igényel.

 

Egy új ház tervezésénél, vagy vásárlásánál is pozitív hozzáadott értékként kell tekintetünk a lakható tetőtérre, ami hosszú évtizedekre biztosíthatja a családi együttélést akkor is, ha többen leszünk, vagy másmilyenek leszünk változó igényekkel.

Ha gyermekkel, vagy gyermektervezési szándékkal vásárlunk, vagy építünk új házat, hosszútávú tervekkel érkezünk és ennek megfelelően fontos, hogy rugalmas terekben, a későbbi, alakuló igényekhez alakítható otthonban gondolkozzunk. Egy jól kivitelezett tetőtér, melybe a tetősíkba illeszkedő ablakokon keresztül rengeteg napfény és friss levegő áramlik, remek lehetőségeket rejt magában, ha a gyerekek elhelyezésében, vagy a saját hálószobánkban gondolkodunk. A tetőtér-beépítéses ház azért is előnyös, mert otthonunk hasznos alapterülete nem a zöld környezet rovására lesz nagy, így élvezhetjük a családi kert nyújtotta előnyöket és látványát fentről, a tetőtéri ablakainkból.

 

velux fotóHa azonban nem szeretnénk elhagyni régi környékékünket, a gyerekek óvódába, iskolába járnak, közel vannak a szülők, akkor a CSOK segítségével meglévő családi házunk bővítésére, hozzáépítésre, vagy a tetőtér beépítésére is igényelhetünk támogatást. Ebben az esetben a használt ingatlanok vásárlására vonatkozó feltételeket kell figyelembe vennünk, azaz 600 ezer és 2 millió 750 ezer Ft közötti összeggel számoljunk. Fontos tudni, hogy a rendelet szerint a tetőtér-beépítésre akkor igényelhető a támogatás, ha a ház térfogata és a tető formája nem változik. Jelenlegi otthonunk bővítéséhez igénybe vehetjük a lakáspénztári megtakarításainkat is, mivel ezek mindegyike szabadon felhasználható a tetőtér beépítésére vagy felújítására. A lakáspénztári megtakarítások mellé sokszor lehetőségünk van kedvezményes hitel felvételére is, mindenképpen érdemes alaposan utána járni a lehetőségeinknek.

 

 

A tetőtér lakhatóvá tétele, vagy felújítása a CSOK segítségével még könnyebben elérhető és reális megoldás családunk számára az otthon bővítésére. Gondoljunk arra is, hogy tetőtér-beépítéssel energetikai minőség-javulást is elérhetünk  - erre hívják fel a figyelmet a velux szakértők. Az eddig a fűtetlen padlástéren keresztül távozó energiát bent tartjuk, ha minőségi szigeteléssel és a kiváló minőségű tetőtéri ablakokkal tervezünk és megfelelő szakemberekkel dolgozunk.

 

Ha már elköteleztük magunkat a tetőtér beépítése, felújítása mellett, érdemes mindenképpen minőségi termékeket választani, hiszen valószínűleg hosszú évekre, akár évtizedekre vásárolunk most építőanyagot és tetőablakot.

Aki biztonságban szeretné tudni a család számára általában legkedvesebb helyet, a tetőteret, keresse a Standard Plus kategóriában kapható új, 3-rétegű üvegezéssel ellátott tetőablakokat. Ezeknek az értékei megfelelnek az energiakövetelményeknek. Így legalább már egy dolgot kihúzhatunk a listáról, amin nem kell tovább gondolkodnunk.

standard plus

 

A Velux termékei megvásárolhatóak kereskedésünk országos hálózatának 11 telephelyén. Műszaki információkért, alkalmazással kapcsolatos kérdések esetén keressék ügyfélszolgálatunkat, kollégáink készséggel állnak rendelkezésükre.